Hirlapom RSS
Főoldal A Magazin Lakberendezés Trendfigyelő Életmód Ajánlók Kiállítások Estjeink Gardróbok
„A belsőépítészetnek szerves része a dráma”
Lehet egy ház, lakás, épület kívülről akármilyen csecse, valódi értékét az adja, hogyan lehet mozogni, élni, lakni, dolgozni, játszani benne - ha egy belső tér megszelídítésre vár, vagy egyedi igényekhez kell kialakítani, egy jó belsőépítészeti koncepció aranyat ér. Mivel segítheti a megrendelő a szakember munkáját, és milyen dilemmákat
dobhat felszínre a megvalósítás, a divat itt is megmondja, hogy ki vagy? Jack Tibor belsőépítészt többek között erről is faggattuk.


Nem ma kezdted a pályát... hanem?

A ’80-as évek közepén indult a pályám: akkoriban a korszak erősen megviselte az építészeti kultúrát, ami szellemileg is zilált volt. Néhány évfolyamtársammal és más fiatal építészekkel úgy döntöttünk, megpróbálunk vidéken boldogulni: Kapolcsra költöztünk, hogy itt keressünk új utakat – és persze munkát. A falvak, a Balaton-part és a környező városok közelsége miatt ez nem is volt reménytelen vállalkozás, egy tucat évig éltem ott: valamennyire sikerült nyomot hagyni az ott-tartózkodásunkkal, például felújítottunk egy barokk magtárat, illetve a tanyánk is benépesült néhány családi házzal. Utána Veszprém, majd Budapest következett.

Esetleg a kapolcsi Művészetek Völgye fesztivál megszületésénél is bábáskodtál?

Tulajdonképpen igen, hiszen sokan összejöttünk ott fiatal értelmiségiek, együtt álmodoztunk, és változtatni szerettünk volna a szellemi-kulturális életen. Mátra Pista, a fesztivál szülőatyja fogta össze a csapatot, ő volt a motorja az egésznek.

Kapolcs hatott a stílusra, amit képviselsz? Esetleg vonzódsz a rusztikus környezethez?

Nem képviselek semmilyen stílust, és szeretném is elkerülni, hogy a nevemhez stílust kössenek. Szerintem az a lényeg, hogy az ember valódi tapasztalatokat szerezzen a munkája során, mindig újakat – Kapolcs számomra a gyakorlatiasság és praktikum élményét adta. A munkámmal egyéni elvárásoknak szeretnék megfelelni, a legtöbbet kihozni a megrendelő álmaiból vagy a környezet adta lehetőségekből. Mindezt erősen megnehezítené, ha bármilyen stílushoz erőteljesen kötődnék. Ugyanakkor persze hiszek abban, hogy lehetséges a természettel összhangban élni, és ez a modern ember számára sem elérhetetlen. Egyébként, ha már így rákérdeztél, azt azért bevallhatom, hogy a kifejezetten „elszállt” stílusokat nem kedvelem.

Egyáltalán, hogyan tudsz eligazodni a számtalan trend között?

Szemmel tartom őket, de nem kell feltétlenül felszállni ezekre a szekerekre. Az ihlet és a trend két külön dolog – ha az ember lehorgonyoz valamilyen trendnél, akkor nem az egyéniség kap teret, hanem az éppen aktuális divat. A trendek néha gúzsba kötik az alkotó munkát, néha mankót adnak hozzá, amennyiben egy személyiséghez jól passzolnak. Ezenkívül sok múlik a környezeten is, hogy mit enged tenni magával.

A ’90-es évek óta egyre felkapottabbá vált a belső tér tudatos kezelése, egyre több magánembert foglalkoztat a dolog, és a népszerű szakirodalom révén bárki könnyen szakértőnek érezheti magát. Szakmabeliként hogy látod, milyen a viszonya az embereknek a belsőépítészethez?

Ezt normális folyamatnak tartom: kézenfekvő, hogy ha valaki megteheti, hogy a személyes környezetét alakíthassa, akkor azt úgy teszi meg, hogy a kényelem mellett a személyiségéről is árulkodjék. Kérdés, hogy az illető mennyire hagyja magát befolyásolni a trendet diktálók által. A belsőépítészeti koncepció épp ezért a megrendelő önismereténél kezdődik: lényegében egy kicsit pszichológusnak kell lennünk.

A magán megrendelések jobban felszabadítják a fantáziát?

Nem feltétlenül érzem így, mert ennek a szakmának nem az önmegvalósítás a lényege. Amit úgymond „ösztönből” megvalósítana az ember, az nem biztos, hogy a gyakorlatban is kiállja a próbát. Lehet, hogy személytelennek tűnik egy-egy közintézmény belső tere, de funkcionálisan nagyon is helyén van minden, és ilyenkor inkább erre kell törekedni. De mindkét oldalon bele lehet néha tenni egy-egy olyan kreatív gondolatot, ami a feje tetejére állítja a képletet és így egyénivé válik. A magánmegrendelőkkel szemben az ember óhatatlanul kicsit gátlásosabb, hiszen jobban meg kell felelni olyan dolgoknak, amelyek személyhez, karakterhez kötődnek és a végeredménynek is ezt a személyt, karaktert kell, hogy tükröznie.

Mit tanácsolsz azoknak, akik életükben először keresnek fel belsőépítészt? Milyen kérdésekre kell majd világos választ adniuk?

A pontos cél megfogalmazása nagyon fontos, mert ahhoz fogjuk mérni majd az eredményt is. Ha valaki tisztában van önmagával, a saját életvitelével és igényeivel, akkor lényegében elég, ha megismerkedünk. Mindezeket még alátámaszthatják azok a külső adottságok is, amelyek majd befolyásolják a végeredményt. Aztán jó, ha ismerik a lakás adottságait. A belsőépítészet nem egy sikerorientált szakma: van egy elképzelés, és ennek az elképzelésnek vígan keresztbe tehet a makacs anyag, amelyben görcsök, csomók vannak, felmerülhetnek technikai-műszaki akadályok – ezeket ilyenkor egy füst alatt meg kell oldani, és persze unos-untalan kompromisszumokat kötni. Mindehhez azonban nem kötelező érteni – a korlátok és lehetőségek feltárására léteznek szakemberek. A megrendelőnek nem kell otthon lennie a szakmában ahhoz, hogy az elképzeléseit megvalósítsuk.

Mikor te vagy a saját megrendelőd - a saját környezeted esetében -, ez nem okoz nálad problémát?

A saját építkezés mindenképpen jó lecke egy belsőépítész számára, mert ilyenkor belülről élheti át, mi az, amit más embernek elad: például, hogy milyen belső konfliktust okozhat egy-egy változtatás az eredeti terven. Saját magammal szemben is megpróbálok valamiféle hierarchiát felállítani – mondjuk ár-érték vagy praktikum mentén. Néhány dolgot mindig be kell áldozni, kérdés, mi az, amit helyette fel tudunk mutatni.

Van olyan munkád, amire különösen büszke vagy?

Nincs. A megrendelő elégedettsége persze engem is jó érzéssel tölt el, de ez olyan, mintha lenne egy csomó gyerekem, és megkérdeznék, melyiket szeretem a legjobban. Mindet szeretem, amelyet eredményesnek tartok. Ellenben volt olyan megrendelés, amely a kivitelezés során annyira megváltozott, hogy nagyon távolinak tűnt a saját koncepciómtól. A belsőépítészetnek szerves része a dráma, hiszen a megvalósulás egy folyamat – nélküle nem lehet megúszni a munkát. Pont ez a szép benne!
szjnick
Megosztás:
 
Magunkról     |     MBIK     |     Impresszum     |     Karrier     |     Archívum