Hirlapom RSS
Főoldal A Magazin Lakberendezés Trendfigyelő Életmód Ajánlók Kiállítások Estjeink Gardróbok
Az énkisházam
A gyerekek ma is megvalósíthatják ötleteiket a lakás bútoraiból, de ez olykor kellemetlenségeket okoz azzal, hogy újra és újra vissza kell pakolni, vagy fennakadást képez az alternatív gyermekotthon a nappaliban vagy a kisszoba közepén. Ráadásul anyu vagy apu ritkán engedi meg, hogy ezeket a műveket kipingálja vagy kiszínezze a gyermek, szóval úgy rendesen élhessen benne önfeledt, kreatív kis kölyökként.

Pazonyi Mónika ikreknek adott életet, tehát járatta erősen a fantáziáját, hogy mivel is lephetné meg a kicsiket ezen a kuckós téren. Mi az a megoldás, amelyet nyugodtan, lazán használhatnak a kislányai, nem foglal óriási helyet, nem kínai műanyag tucatáru, nem környezetszennyező, és még esetleg kreatív is.
Az agyalásnak, keresésnek meglett az eredménye. Számára is ismertek voltak már a felnőttek lakberendezésében használható papírbútorok. Gondolt egy merészet és megtervezte a Házat. Egy klasszikus formájú, tipikus, kedves házikót. A 7 mm-es, újrafelhasznált papírból készül, nyitogatható ajtóval, ablakokkal, majd csomagoltan küldi ki a megrendelőknek. A termék otthon szerelhető össze körülbelül 5 perc alatt. Van teljesen sima, úgymond üres falú házikó – ezen maximálisan spontán élheti ki magát a tisztelt mütyür felhasználó, mert bármit ráfesthet, rajzolhat, amit csak kitalál. Van aztán előre rajzolt falú házacska is, amelyet ki lehet színezni.

A novemberben indult vállalkozás termékei eddig megőrizték természetes, barnás színüket, Mónika viszont úgy döntött, hogy a későbbiek folyamán fehér alapszínű ház is lesz. Kínálatát folyamatosan bővíteni fogja hordozható babaházzal, gyerekfotellel, és további kreatív, környezetbarát játékkal.

A kilenc és tizenhatezer forint között kapható házikók méretei felállítva: hossz (88 cm), szélesség (70cm), magasság (127 cm). Minimum egy évig bírják a totális használatot. ( Valószínű tovább is, de ennyi biztosan ki van próbálva az ikrekkel!) A tető által képezett kis háromszögnyílásnak köszönhetően elég fény jut be a kis térbe, ezért nagyon szeretnek bent játszani a gyerekek.

Az énkisházam-at eddig több gyermekrendezvényen láthatta az Olvasó, most a Mamut I.-ben található Biocentrumban van egy mintapéldány, amelyet akár ki is lehet próbálni, és folyamatosan jelennek meg gyerekrendezvényeken, ahol még pingálni is lehet a házikót!

A termékeket részletesen a cég weboldalán lehet megtekinteni: www.mylittlehouse.eu.
SzS
Megosztás:
 
Magunkról     |     MBIK     |     Impresszum     |     Karrier     |     Archívum