Hirlapom RSS
Főoldal A Magazin Lakberendezés Trendfigyelő Életmód Ajánlók Kiállítások Estjeink Gardróbok
Megvalósult álmok fenyőfából - Practic Fenyőbútor
József utca, nyolcadik kerület. A 32-esek teréhez közel eső műhely felé tartok. Egy zárható kapun keresztül jutok be a fenyődeszkáktól messze illatozó műhelybe, ahol viszont már nyugalom és harmónia fogad. Egy sziget a Belváros sűrűjében…

Sárkány Péter cégvezető-tervező fogad, körbevezet a műhelyében, láthatom, hogy milyen stációk során lesz az egyszerű, szálkás fenyőanyagból viaszolt, csodásra pácolt, tetszetősre festett vagy lakkozott, esetleg antikolt, romantikusra hangolt bútor. Három asztalos csiszol, fűrészel, lakkoz a faanyagok, a félkész bútorok és a kiszállításra váró, szép, régies, mesevilágot idéző bútorok között.A vezető, aki egyben a tervező is, megmutatta az eddigi megrendelések némelyikéről készült képeket, a termékeket illusztrálandó. Kaptak már természetesen egy-egy bútordarabra, aztán sokszor egy egész gyerekszobára, sőt komplett lakások megtervezésére vonatkozó megbízásokat is. Az egyik fotósorozaton egy hercegnői finomsággal kialakított gyerekszoba látható, hófehér minden berendezési tárgy, szép ívek, apró virágminták teszik kicsit díszesebbé az egyszerű, festett fenyőfa bútort. Minden darab maximális aprólékossággal megtervezett és kivitelezett remekmű. Egy teljesen eltérő miliő tárul elénk a következő albumban. Itt is egy gyerekszoba belsejét látjuk, azonban itt a bútorok kék színben úsznak, a szekrények házacskákat mintáznak, melyeknek oldalai ki-be dőlnek, ami természetesen nem az asztalosok slendriánságának következménye, hanem maga a koncepció. Mintha egy izgalmas, fantáziadús mesébe lépnék be éppen.
A harmadiknál pedig mintha egy kis különleges városka életébe pillantanánk be: apró cseréptető, rusztikus téglakémény, színes kerámiaszegély díszít egy-egy könyvespolcot vagy ruhásszekrényt. A nyitott és érdeklődő tervező minden alkalommal beszélget a gyerekekkel, mivel így közelebb kerül a lelkivilágukhoz és megérezheti, megtudhatja azt, hogy milyen színvilágot, milyen formákat kedvelhet a kis megrendelő.

Az egész lakásokat érintő bútortervek is szemet gyönyörködtetőek és nagyon ügyesen kitaláltak. Praktikus, ötletes, sőt szellemes megoldásokkal találkozhatunk a képeken. Egy 32 négyzetméteres garzonlakásba például annyi minden belefért, amiről azt hinnénk, dupla ekkorába se lehetne belevarázsolni. Mindezt a túlzsúfoltság érzése nélkül. Előszobaszekrény mint választófal, mögötte kedves hálószoba, ami tulajdonképpen maga az ágy, a falon kis polccal, amin minden fontos apróság elfér, ami az éjjeli szekrényen szokott lenni. A hálósarok tehát nyitott a nappalira, ahova a szekrényből megalkotott előszobából léphetünk be. Egy kanapé, egy falra szerelt könyvespolc, egy dolgozóasztallal kombinált szekrény, mögötte pedig a konyha. Az egész lakásbelső egyazon stílusban lett kialakítva, ennek ellenére a harmónia és nem a túldíszítettség a jellemző. Finom, kiegyensúlyozott és nyugalmat árasztó otthon ez. Mintha nem is Budapest forgalmas utcájáról lépne be ide az ember, hanem valami távolban létező, falusi házikóba, ahol még a pogácsa illata is érezhető, de amit azért nem parázson kell sütni, hanem a legmodernebb sütőben.

Sárkány Péter nem asztalosnak és nem is lakberendezőnek vagy belsőépítésznek tanult, bútortervei, az elkészült darabok, a berendezett lakások, a gyerekszobák bája nem is lehet elsajátított tananyag terméke. A fantázia, a kreativitás, a rajzkészség, a műszaki érzék, a bátorság és az önkifejezés tökéletesen összehangolt módja adatott meg számára egyszerre. A mozdonyszerelésben – ami eredetileg a szakmája – is talált önmegvalósítási lehetőségeket, azonban megérezte, hogy ő ennél sokkal több mindent szeretne elmondani a világról. Inkább elvégezte a tanárképző főiskolát, majd elkezdett először bútorkereskedelemmel foglalkozni.
Emellett több éven keresztül szerelt meg vagy hozott rendbe olyan dolgokat, amelyeket általában a szakik, a brigádok nem vállalnak el. Egy leesett csempe, egy elromlott kapcsoló miatt ritkán jön ki egy szerelőbrigád a károsulthoz. Ők általában csak nagyban tudnak gondolkodni, így egy olyan rést talált a piacon, amelyből több évig megélt. Egy panzió pedig konkrétan kisajátította egy napját a munkahétből, mert mindig volt valami bütykölnivaló, helyrehozandó és megjavítandó az épületben. Nagyon népszerű lett, hiszen eljutott oda, hogy ki kellett húznia a telefonját, mert nem tudott több munkát vállalni.
1992-ben hozta létre ma is működő vállalkozását. Eleinte csak forgalmazóként volt jelen a piacon, aztán a gyártással is foglalkozott. Sokféle stílust árusítottak, ma már csak múlt század eleji ónémet és angol vonalvezetésű fenyőbútorokat, valamint kovácsoltvas bútorokat készítenek. A kilencvenes években az Úttörő Áruházban is volt üzletük, itt még az Otto és a Neckermann visszáru bútorait értékesítették, ez utóbbi tevékenységük 2000-ben szűnt meg. A rendszerváltás után megjelent az egyedi bútorok iránti igény, minden vásárló megérezte, hogy lehet saját stílusa, kitűnhet a többi közül, egyedi megoldásokban is bátran gondolkodhat. Ennek köszönhetően számos izgalmas, egyedi, különleges és személyre szabott bútor született meg műhelyében. Nincs két ugyanolyan alkotás!
A cég honlapja is követi a bútorok hangulatát, egyfajta kedves békességet is nyújt az érdeklődőnek, jelzi: itt van idő a minőségre, az ember elképzeléseinek feltárására és annak megvalósítására.

www.practicfenyobutor.hu
Szálka Saci
Kapcsolódó cikkek:
•  Romantikus stílus a fürdőben
Megosztás:
 
Magunkról     |     MBIK     |     Impresszum     |     Karrier     |     Archívum