Hirlapom RSS
Főoldal A Magazin Lakberendezés Trendfigyelő Életmód Ajánlók Kiállítások Estjeink Gardróbok
Tanuljunk lakberendezést könyvből!
A lakberendezés az utóbbi 10-15 évben egy igen felkapott, divatos szakmává vált, hiszen sokan kapnak ihletet saját lakásuk berendezésétől, csinosításától arra, hogy a későbbiekben is ezzel foglalkozzanak. Ezt figyelembe véve, ma már igen sok iskolában, tanfolyam keretében végezhetünk lakberendezési tanulmányokat, ám ha nem ragaszkodunk a bizonyítványhoz, akkor autodidakta módon is megtanulhatjuk a szakmát. Például könyvekből, magazinokból.

Lakberendezés alapfokon

Aki komolyabban is szeretne lakberendezéssel foglalkozni, azoknak természetesen nyitva áll a lehetőség, hogy ezzel kapcsolatos tanulmányokat végezzenek, ám ha már belevágunk, akkor legalább két éves tanfolyamon vegyünk részt! Mint minden szakmát, a lakberendezés fogásait sem lehet fél év alatt elsajátítani, és a hosszabb képzéseken a legtöbb esetben gyakorlati képzés is zajlik, ami – valljuk be – elengedhetetlen a szakma alapos megismeréséhez. Aki még ennél is komolyabban szeretné házak, lakások belső tereinek kialakításával is foglalkozni, azoknak egyetemi szintű képzésként a belsőépítész szakma áll rendelkezésükre.



Ugyanakkor a lakberendezés az a terület, ahol hobbiszinten is sok tudást, fogást elsajátíthatunk, és azt kamatoztathatjuk például a saját lakásunk berendezésénél. Mint a divat, a lakberendezés irányzatai is évről-évre változnak, ezért még a profi lakberendezőknek is folyamatosan képezni kell magukat, hogy mindig alkalmazni tudják a legújabb trendeket a lakások belsőjének kialakításánál. Ezt mi magunk is megtehetjük, hiszen a legújabb könyvek és magazinok megmutatják, mik az aktuális irányzatok a lakberendezés platformján.

Az alapokat azonban mindenképpen érdemes könyvekből elsajátítani, hiszen ezek olyan tudást biztosítanak, melyekre építhetjük a legújabb lakberendezési fogásokat. Az alapok mellett szintén célszerű az anyagok és színek egymással való kombinálhatóságának lehetőségeiről is olvasnunk, mely tudásnak a későbbiekben nagy hasznát vehetjük. Az alaptudást akár használt könyvekből is megtanulhatjuk, hiszen a kínálat rendkívül nagy ebben a témában is és így sok pénzt megspórolhatunk.

Lakberendezési alapművek és ötletgyűjtemények

Lakberendezés témában igen sok könyvet találhatunk, melyek igen változatosak abban a tekintetben, hogy mennyi használható tudást kínálnak, vagy inkább csak ötletek sokaságát tárják elénk. Ez utóbbiak is lehetnek hasznosak, de a legjobbak azok, amelyek lépésről-lépésre tárják elénk a tudásanyagot, és mindezt képekkel is illusztrálják. Az egyik hasznos alapmű lehet Nina Campbell: Elegáns otthon – az ötlettől a megvalósításig című könyve, mely 2008-ban látott napvilágot. A könyvből nem csupán a belső terek berendezési lépéseit ismerhetjük meg, hanem stílust, szín- és mintaalkalmazásokat is tanulhatunk, hogy igazán harmonikus belső tereket tudjunk majd a későbbiekben megálmodni.

Az 1990-es években jelent meg a Park Kiadó gondozásában Terence Conran: A lakberendezés kézikönyve 1-2. kétkötetes kiadvány. A könyv szintén alapműnek tekinthető a témában, ezért ne hagyjuk ki, ha biztos tudást szeretnénk elsajátítani. Az angol szerző művében átfogó tudást nyújt a belsőépítészeti és esztétikai alapokról és nem csak a lakberendezés fogásaira tanít meg, hanem segítségével elsajátíthatjuk a szerkezeti átalakítások és a tervezés ismereteit is.

Megosztás:
 
Magunkról     |     MBIK     |     Impresszum     |     Karrier     |     Archívum